2010. február 13-án immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre
Túrkevén a Nemzetközi Kevi Böllértalálkozó.
Rendezvényünket a hagyományos népi disznóvágások hangulatának felélesztése
céljából indítottuk útjára. Az idelátogatók betekintést nyerhetnek a húsfeldolgozás
teljes folyamatába a szúrástól a kolbásztöltésig. A résztvevő böllérek által készített
ételeket folyamatosan megkóstolhatják az érdeklődők, így hagymás sült vért, hurkát,
kolbászt, orjalevest, toros káposztát, stb. kínálnak a vendégeknek.
Minden évben szakértő és önjelölt - de hozzáértő - böllércsapatok vesznek részt a disznóólban eddig békésen éldegélő állatok finomsággá alakításának ceremóniáján. Egy-egy csapatnál évről évre visszatérően ugyanazok dolgoznak, ugyanazon böllér és kisegítő személyzet - sógor, koma, rokonok és szomszédasszonyok – végzik a hentelés, feldolgozás művészetét...
A csapatoknak egységes sátrakat biztosítunk, illetve külön-külön elkerített udvarok vannak kialakítva a vágás, feldolgozás helyszíneként.
Az elmúlt évekhez hasonlóan 2010-ben is lesz malacsütés, pálinkakóstolás, zene, tánc, egyszóval igazi régi disznótoros hangulat. Egy központi rendezvénysátorban az eseményhez kapcsolódó kulturális, zenei programokkal várjuk az érdeklődőket, majd az este eljövetelével ugyanitt a megfáradt böllérek és csapataik és természetesen a kitartó vendégek közös vacsorán, disznótoron vehetnek részt, ahol asztalra kerülnek a hagyományos disznótoros ételek, s nem fognak hiányozni a háziasszonyok által elkészített sütemények sem.
Egy napra érdemes minden idelátogatónak felfüggeszteni a diétát és élvezni az itt készülő házias falatokat, a disznótoros hangulatot!
A találkozó a Túrkevei Gyógy- és Élményfürdő szomszédságában, a Thermália Apartman területén, kellemes környezetben kerül megrendezésre, így a résztvevők felüdülésként - hasonlóan az elmúlt évihez - a termálvíz gyógyító és egyes esetekben józanító hatását is élvezhetik.
A 2009. februári rendezvényen 27 csapat vett részt. Külön büszkeséggel tölt el bennünket az, hogy ettől az évtől nemzetközivé nőtte ki magát a találkozó, hiszen Lengyelországból, a Vajdaságból és Erdélyből is érkeztek csapatok, érdeklődők rendezvényünkre.